A folyó, amelyen visszafelé sodródunk

Próbáld meg magad elé képzelni a jövő hetet. Ne a naptárban álló bejegyzéseket, hanem magát a hetet: a fényt, az arcokat, a mondatokat, amelyek el fognak hangzani. Nincs ott semmi. Üres felület, amire a képzelet rárajzol valamit, aztán a rajz szétesik.

Fordulj most a tegnap felé. Ott minden megvan. Látod, hol álltál, ki mit mondott és milyen hangsúllyal. A tegnap éles. A tegnapelőtt is. Évekre visszafelé látsz, egyre halványabban, ahogy a felejtés fátyla ereszkedik rá, de látsz.

Azt szoktuk mondani, hogy előre nézünk a jövőbe. Pedig épp az az egyetlen dolog, amit soha nem láttunk.

Talán azért, mert egész életünkben egy folyón haladunk. Csak nem úgy, ahogy gondoljuk.

Van nyelv, amelyik ezt ki is mondja. Az Andok magasföldjén, Bolívia, Peru és Chile hegyei között beszélik az ajmarát, és ebben a nyelvben a múlt szava ugyanaz, mint azé, ami elöl van. A nayra egyszerre jelent szemet, elülsőt és múltat. A nayra mara a tavalyi év: az elülső év. Ami mögötte van, a qhipa, az a hát, a mögött, és ugyanez a szó áll a jövő kifejezéseiben. A qhipa mara a következő év. A hátsó év. A rokon kecsuában ugyanígy: a ñawpa elöl is meg régen is, a qhipa mögött is meg ezután is.

És nem csak a szavakban. Az ajmara beszélők jellemzően előre mutatnak, amikor a régmúltról beszélnek, és minél régebbi az esemény, annál messzebbre nyúlik a kezük. A jövőről szólva hátrafelé intenek, a válluk fölött.

Ez jól illeszkedik ahhoz a szemlélethez, amely az egész nyelvet áthatja. Az ajmarában azt is jelölni kell, honnan tudsz valamit. Nem mondhatod egyszerűen, hogy tavaly korán jött a hó. A mondatnak hordoznia kell azt is, hogy a saját szemeddel láttad-e, vagy valaki mástól hallottad. A látott és a nem látott különbsége bele van szőve a nyelvtanba. Ahol ez ennyire számít, ott természetes, hogy a megélt múlt a szem elé kerüljön, a megismerhetetlen jövő pedig a hát mögé.

Könnyű ezt különös idegen ötletnek nézni, egy távoli kultúra fordított logikájának. Csak épp nem róluk szól.

Te sem látod a jövőt. Amit látsz, az mind megtörtént már. A kettő közül talán mégis a mi képünk a különösebb: úgy beszélünk a jövőről, mintha előttünk lenne, pedig egyetlen pillanatát sem láttuk még. Az andoki nyelv csak őszintébb ugyanezzel a helyzettel.

A jövő nem azért van mögöttünk, mert különös a nyelvük. Hanem mert nem látjuk.

Akkor pedig egy csónakban ülsz, amelyik háttal halad. Nézed a partot, ahogy távolodik: a fákat, amelyek mellett elmentél, a kanyart, ahol megijedtél, a hosszú szakaszt, ahol semmi nem történt. Mindez tisztán látszik. Ami jön, az a tarkód mögött van.

De attól, hogy nem látod, még nem szűnsz meg dönteni. Ott az evező a kezedben. Húzhatsz erősen, kormányozhatsz, küzdhetsz a víz ellen. Csak épp honnan tudnád, hogy jobb hely felé fordítod a csónakot, vagy rosszabb felé?

Nem a sodrás ijesztő. Hanem hogy az evező is vak.

Az emberek régóta ülnek ebben a csónakban. Hérakleitosz töredéke szerint azokra, akik ugyanabba a folyóba lépnek, más és más víz árad: a folyó neve marad, a víz alattuk kicserélődik. Máté evangéliumában pedig ott a mondat, amit sokan kívülről tudnak és kevesen bírnak ki: ne aggódjatok a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról.

Egyik sem ígéri, hogy a következő kanyar után nyugodtabb lesz a víz.

Csábító lenne innen egyenesen odajutni, hogy akkor hát tedd le az evezőt. Sodródj, élvezd az utat, ne akarj semmit. A Tao Te King nyolcadik fejezete a legfőbb jót a vízhez hasonlítja, és ebből könnyű tétlenséget kiolvasni. Csakhogy a víz szüntelenül mozog, alakot vesz, utat váj a kőbe. Soha nem a saját természete ellen dolgozik. Aki ráhagyatkozik, az ébren van és két kézzel a munkájában, csak nem hiszi el, hogy az eredmény az ő markában van.

Marad tehát a kettő egyszerre. Evezel, mert az a dolgod, és közben nem tudod, hová. Ez kényelmetlen, és nem oldódik fel attól, hogy megérted. Az andoki nyelv sem vigasztal: attól, hogy pontosan mondja ki a helyzetet, a hát mögötti sötét ugyanolyan sötét marad.

Lehet, hogy a kérdés egészen máshol van. Rá tudnád bízni magad egy sodrásra, amelynek az irányát mindig csak akkor pillantod meg, amikor már elhagytad?

Talán a bizalom ennyi: evezel akkor is, amikor még nem látod az irányt?