Van egy csendes gyanú, amit ritkán mondunk ki magunknak. Amikor jól mennek a dolgok, hálásak vagyunk. Imádkozunk, elcsendesedünk, jót teszünk másokkal, és közben valahol hátul fut egy halk könyvelés. Nem tudatosan. Úgy, ahogy a lélegzet fut a testben, anélkül hogy figyelnénk rá. Ha most így élek, akkor valami megtart. Ha kitartok, valami visszatér belőle. Aztán … Olvass tovább
Valaki mond egy félmondatot. Nem is neked szánta, és másnapra valószínűleg elfelejti. Te viszont este még mindig ott tartasz vele. Lejátszod újra, kitalálod, mit kellett volna válaszolnod, aztán még egyszer, egy kicsit élesebben. Közben magad is érzed, hogy ez már sok. A mondat nem volt akkora. A visszhangja igen. Egy korábbi írásban arról volt szó, … Olvass tovább
Próbáld meg magad elé képzelni a jövő hetet. Ne a naptárban álló bejegyzéseket, hanem magát a hetet: a fényt, az arcokat, a mondatokat, amelyek el fognak hangzani. Nincs ott semmi. Üres felület, amire a képzelet rárajzol valamit, aztán a rajz szétesik. Fordulj most a tegnap felé. Ott minden megvan. Látod, hol álltál, ki mit mondott … Olvass tovább
Amikor a tutajról írtam – arról, hogyan maradt el mellőlem a napi gyakorlás, a közös szertartások rendje -, a végén maradt egy elvarratlan szál. Mert nem minden ment tovább a tutajjal: velem maradt a látásmód, a tanítások csendes húzása, a mécsesgyújtó ima – és velem maradtak a mantrák. Azt ígértem, egyszer elmondom, miért éppen ők … Olvass tovább
Az ember mindig nyúl valami felé. Nem is mindig tudja, mi az. Van egy csendes nyugtalanság, ami nem egészen éhség, nem egészen hiány, és mégsem hagy békén. Mintha valami előre hívna, egy irányba, amit nem látsz tisztán, de érzed a húzását. Furcsa ez, mert azt tanultuk, hogy minket a múlt mozgat. Ami tegnap történt, meghatározza … Olvass tovább
Van egy fél másodperc, amit mindannyian ismerünk. A mondat még csak gondolat – még a tiéd, még visszafordítható, még senki sem hallotta. Aztán kimondtad. És a szoba levegője megváltozott: a másik arcán látod, hogy ami az imént még benned élt, most már közte és közted él. A gondolat szóvá lett – és a szó, mire … Olvass tovább
Ezt az idézetet gyakran látom. Képeken, videókon, motivációs, manifesztációs üzeneteken. Az esetek többségében a méltán híres festőművész, Vincent van Gogh nevével jegyzik. Ha belegondolunk, hatalmas felismerés rejlik ebben a gondolatban: minden, ami minket körülvesz, először valakinek az elméjében született meg, és csak utána vált valósággá. Ezt a mondatot azonban Van Gogh sosem mondta — leveleiben … Olvass tovább
Kering egy gondolat: Oannész, a babiloni hagyományból; Thot, az egyiptomi istenek írnoka; Quetzalcóatl, a mezoamerikaiak tudásának istene. Talán már te is hallottál róla: egy vándorló lény, aki bejárta a világot. Amikor eltűnt, felbukkant máshol, más néven. De mi van akkor, ha nem is egy lény utazott, hanem ugyanaz a felismerés született meg újra és újra. … Olvass tovább
Tartja a mondás, hogy mindenki spirituális lény — csak még nem mindenki ismerte fel magában. Én is így érkeztem: zárt szívvel, várakozás nélkül. Nem kerestem semmit. Csak kíváncsi voltam, mit mond egy tibeti láma azoknak, akik összegyűltek meghallgatni. A kapu, úgy tűnik, nem akkor nyílik, amikor kopogunk rajta. Mert a tanítás megérintett. Nem a különlegessége … Olvass tovább
A felismerés. Jártál-e már úgy, hogy hallottál valamit és nem csak bólogattál elismerően, hogy milyen igaz? Helyette elkapott az az érzés, hogy ráismertél valamire. Nem megtudtad, hanem mintha mindig is tudtad volna. Vagy talán nem is tudatosan tudtad, hanem érzed, hogy ez így van, csak valahol elfelejtetted. A Földközi-tenger több pontján találtak vékony aranyfóliákat, beavatottak … Olvass tovább
