Van olyan reggel, amikor felébredsz, és minden a helyén van. A kávé ugyanolyan, az ablakon ugyanúgy szűrődik be a fény, a napod ugyanazokból a mozdulatokból áll, mint tegnap. És mégis hiányzik valami. Nem történt semmi rossz. Csak az íze ment el. Fogat mosol, megreggelizel, elindulsz, és közben olyan, mintha egy üres házban járkálnál, ahol minden … Olvass tovább
Mindig töprengek valamin. Ki kell találni, meg kell oldani, végig kell gondolni. A fejem olyan, mint egy műhely, ahol sosem kapcsolják le a villanyt: az egyik gondolat még be sem fejeződött, a következő már kopogtat. És ez jól is van így, ebből élek, ezt tanultam egy életen át. A gondolkodás eszköz, és jó eszköz. Csak … Olvass tovább
Amikor a tutajról írtam – arról, hogyan maradt el mellőlem a napi gyakorlás, a közös szertartások rendje -, a végén maradt egy elvarratlan szál. Mert nem minden ment tovább a tutajjal: velem maradt a látásmód, a tanítások csendes húzása, a mécsesgyújtó ima – és velem maradtak a mantrák. Azt ígértem, egyszer elmondom, miért éppen ők … Olvass tovább
Az ember mindig nyúl valami felé. Nem is mindig tudja, mi az. Van egy csendes nyugtalanság, ami nem egészen éhség, nem egészen hiány, és mégsem hagy békén. Mintha valami előre hívna, egy irányba, amit nem látsz tisztán, de érzed a húzását. Furcsa ez, mert azt tanultuk, hogy minket a múlt mozgat. Ami tegnap történt, meghatározza … Olvass tovább
