Ouroborosz – az örök visszatérés szimbóluma

Az ember hajlamos egyenes vonalban gondolkodni. Reggel felkelünk és haladunk a délután, az este felé. Beülünk az autóba és a kiinduló pontunkból eljutunk a célunkba. Kitűzünk egy célt, majd elérjük. Az univerzum azonban nem így működik. A dolgoknak nincs eleje és vége. A nappalt éjszaka követi, majd újra reggel. Az évszakok körbe-körbe haladnak. A lélek testet ölt, majd visszatér az Egybe, hogy újra leszülethessen.

Talán ezért jelenik meg újra és újra ez a különös szimbólum az emberiség történetében. Egy kígyó, amely a saját farkába harap. Egy kör, aminek nincsen kezdete és nincsen vége.

Az ókori Egyiptomtól Jungig

A legrégebbi ismert ouroborosz ábrázolás Tutanhamon sírjában található a Királyok völgyében. A kígyó a Ré-Ozirisz egyesüléséből született alakot öleli körül. A kígyó köre az alvilág határát jelölte, amelyen a nap éjszakánként áthalad, mielőtt hajnalban újjászületik. A nap mindennapos halála és újjászületése. Ez a létezés alapritmusa.

Az alkímia világában az ouroborosz az ellentétek egységének, a „minden egy” szimbóluma. A Codex Marcianus graecusban maradt fenn egy ouroborosz ábrázolás – a körben a híres „A minden egy” („Hen to pan”) felirattal. A kígyó fekete-fehér fele a gnosztikus kettősséget jelképezheti, a taoista jin-janghoz hasonlóan.

Jung számára az ouroborosz nem egyszerűen vallási szimbólum volt, hanem az emberi lélek egyik ősképe. Az önmagunkká válás folyamatát jelképezte: azt az utat, amely során fokozatosan felismerjük, kik is vagyunk valójában. Tanítványa, Erich Neumann A tudat eredete és története művében az ouroboroszt a tudat előtti hajnal-állapotként írja le. Ez az eredeti, még osztatlan állapot, amelyből kiválik az én.

Rengeteg hagyomány magyarázza és jeleníti meg valamilyen formában az önmagát felfaló kígyót, azonban a szimbólum jelentése a legtöbb hagyományban hasonló: valami meghal, hogy valami új születhessen.

Miért félünk a körforgástól?

Szeretjük a megszokott dolgokat, hiszen legtöbbször lineárisan gondolkodunk. Ha valami véget ér, hajlamosak vagyunk azt gondolni, vagy inkább azt érezni, hogy végleges. Elköltözünk, egy kapcsolat véget ér, egy munkahelyet otthagyunk. Vagy csak egy identitásváltás, spirituális fejlődés történik. Mindenhol azt érezzük, hogy valamit éppen elveszítünk. Az ouroborosz azonban emlékeztet minket arra, hogy az elvesztés és a megszületés ugyanannak a folyamatnak a két oldala.

Ahol valami véget ér, ott valami új kezdődik.

Sok hagyomány szerint a halál csak egy átmenet. Máshogyan magyarázzák, más a történet, más korból származnak a gondolatok, de mindig folytatódik valahogy. Az ouroborosz nem azt szimbolizálja, hogy semmi sem hal meg. Sokkal inkább azt, hogy a halál talán nem a történet vége.

Elfelejtettünk valamit?

Sok hagyomány szerint az ember nem pusztán megszületik ebbe a világba. Valamit magával hoz, amit aztán fokozatosan elfelejt. A gnosztikus tanítások, Platón filozófiája vagy a Corpus Hermeticum egyaránt utalnak arra a gondolatra, hogy az élet nem csupán tanulás, hanem emlékezés is.

Talán ezért olyan különös az ouroborosz szimbóluma. Nem egy nyíl, amely előre mutat. Nem egy út, amely valahová vezet. Hanem egy kör, amely újra és újra visszavisz önmagunkhoz.

A kígyó másik arca.

A nyugati ember számára a kígyó gyakran a veszély vagy a bűn jelképe. Sok hagyományban azonban egészen más jelentést hordozott.

A hindu hagyomány kundaliníja egy feltekeredett kígyóként jelenik meg, amely a gerinc tövénél szunnyad, majd a spirituális ébredés során felemelkedik.

Közép-Amerikában Quetzalcoatl, a tollas kígyó az isteni tudás és a teremtés jelképe volt.

Hermész botján két egymásba fonódó kígyó jelenik meg, amelyek az ellentétek egyensúlyát és az erők harmóniáját jelképezik.

Még a bibliai kígyó alakja sem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. Nem csupán a kísértés, hanem a tudás megszerzésének történetében is központi szerepet játszik.

A kultúrák különböznek, a történetek különböznek, mégis ugyanaz a motívum tér vissza újra és újra: a kígyó mint a tudás, az átalakulás és a megújulás jelképe.

Alapvetően nem az a kérdés, hogy hol kezdődik a kör. Nem is az a kérdés, hogy hol ér véget. Sokkal inkább az, hogy felismerjük-e, hogy benne élünk. Lehet, hogy az ouroborosz nem a világ titkát rejti. Csak egy nagyon egyszerű emlékeztető: minden vég magában hordozza egy új kezdet lehetőségét, és minden kezdetben ott rejtőzik egy jövőbeli vég.

A kör pedig forog tovább. Akár felismerjük, akár nem.